Szerintem az embereknek nem egészen hülyeségeik vannak…hanem kételyeik és vágyaik, reményeik.
Azt szoktam mondani bent a rendelőben, hogy csodálatos dolog beszélgetni az emberekkel. Nem ítélem meg az embereket. Ezért nem is tudok semmit hülyeségnek tartani. Nem szeretem, ha engem megítélnek. Nagyon egyszerű, én sem teszem a másikkal.
Én nem azt látom az emberekben, amilyen a kialakult képük. Ennek az az oka, hogy túl akartam és megtanultam átlátni a felvett programjaikon és az embereket, a lelküket nézem, nem a felszínen futó programokat.
Így nem a viselkedésükkel, félelmeikkel, reakcióikkal azonosítom őket.
És úgy tűnik, ez nagy támogatás ahhoz, hogy ráébredjenek, a programjaik nem Ők maguk.
Amilyen képet most ma este lefestettél magadról, az valójában nem Te vagy. Nem a lelked. Nem a 1,5 éves X.Y.
Egy megtanult, felvett szerep, minták, stb. Ami mögötte van, szerethető és értékes! Olyan, mint a kagyló vagy a gyémánt. Ha valaki a körítést nézi, magát csapja be. Attól még a felszín nem lesz azonos a belső Lényegünkkel