Többször olvastam már ilyet, h a hűséget gyakorlatilag a kisajátítással hoztak összefüggésbe.
Számomra a hűség egyfajta önismeret.
Azt, hogy benne van az, hogy tisztán és őszintén lássam magam.
Érzek-e még valamit a másik iránt vagy nem?
De közben legyek kitartó is.
Amilyen a párkapcsolataimat jellemzi.
Ha azért maradok együtt valakivel, mert azt valamikor kitaláltam, akkor az éppen nem kapcsolat számomra, mert nekem az őszinteség az alapja és ebben az esetben csak játszom, hazudok a másiknak.
Viszont, ha azért hagyom ott, mert végeredményben rákenek valamit, felhasználom Őt, akkor valójában Őt kihasználom, magam pedig megvezetem, hiszen akkor valójában magammal van a bajom. És azt tovább viszem máshoz is.
Szerintem a hűség nem egy eskü. Vagy, ha igen, akkor arra vonatkozik, hogy kitartok abban, hogy megismerem magam, és a másikban az értékeket látom meg, nem azt, amire hivatkozva felhasználhatom őt arra, hogy magamat bántsam.
