Szerintem most olyan időszakot élünk, hogy igen, az élet mindenkit igyekszik türelemre tanítani.
Mindenki pörög és közben eltűnik az élete.
Az energikusság ma pörgésben mérendő és ez alapján határozzák meg magukat és egymást az emberek. Pedig az, hogy valaki pörög vagy türelmetlen, csak a felszín. Attól nagyon is lehet energiája valakinek, hogy nem pazarolja el.
De szerintem ez nem annyira az irányításról szól. Arról nagyon könnyen lemondanak az emberek. Mármint ha valami újba, nehézségbe botlanak, akkor rögtön azt hiszik, hogy ez azért van, hogy ne akarjanak irányítani. Nos, mindenképpen irányítanak. Ha azt a sztorit meséli valaki magának, hogy nem irányít, akkor ezzel irányítja és alakítja ilyenné az életét. És utána ezt fogja megélni, majd ezt fogja kommunikálni is. Vagyis a döntésének megéli az eredményét. Mindig mi irányítunk. A türelem és a bizalom nem az irányítás hiánya. Bár kétségtelen, ezt próbáljuk már több száz éve elhitetni egymással.
A türelem és bizalom az a fajta irányítás, amikor bízom magamban és megengedem, hogy jól legyek. Hogy ne féljek mondjuk attól, milyen a másik ember.
Az irányítás felelősség. A felelősség pedig lehetőség. A türelem éppen az az állapot, amikor hátra tudok lépni egyet az adott helyzetből és így megengedem magamnak, hogy egy beszűkült aspektus eredményén kívül legyen más perspektívám is.
A bizalom szintén. Valójában senkit sem ismerünk. Kizárólag a saját szűrőinken keresztül szemléljük, vizsgáljuk, értelmezzük és határozzuk meg a világunkat, embereket egyaránt. Ha valaki megbízik a másikban, akkor azt valójában nem azért teszi, mert a másik “ilyen”. Hanem a saját szűrője alapján. Megengedi magának, hogy lehetőséget, initmitást, tiszta kommunikációt, energiaáramlást érezhessen a másikkal kapcsolatban.
Mindkettő irányított folyamat. Jobban, mint gondolnánk.