Amikor azt mondjuk, hogy ugyanolyan közegben él több ember (akár állat vagy növény) akkor az valójában, a gyakorlatban a részletek szintjén nagyon is különböző.
Eleve pl két testvér születése között eltelik min. kb 9 hónap, amennyi idő alatt sok minden történik velünk és alakulunk mi magunk is. Senkire sem igaz valójában, mindent figyelembe véve, hogy teljesen ugyanolyan egy év elteltével, mint előtte.
Aztán ott van maga a várandósság, a szülés, a családdá válás időszaka, megélései, tapasztalatai, ezek természetesen másképp történnek és hatnak a szülőkre először, mint később. Ezt nem is kell nagyon ecsetelnem, ezt minden család tapasztalja, megéli.
Tehát a gyakorlatban esélye sincs “pontosan ugyanolyan” körülmények közé születnie 2 gyereknek. Ez egyébként még az ikrekre is vonatkozik, az egypetéjűekre is, nemhogy a kétpetéjűekre.
Ezek miatt más helyzeteket él meg a testvér és másképpen is reagál. Változtak a szülők, így más lesz a viselkedés és konfliktuskezelési minta is, amit elsajátít a gyerek. Ez alapján pedig mást tart konfliktusnak és másképp éli meg.
Nálunk pl. a 3 évvel fiatalabb öcsém kruppos köhögéssel érvényesítette az akaratát, míg nekem ugye ott volt erre a Crohn “betegség”, a bélgyulladás, görcsölés. Semelyikünknek nem volt szüksége a vitákra, válási játszmákra, de mást éltünk meg, ezért pedig másképp is reagáltunk.
Ez az oka annak is, amiért egy közösségen belül a kisgyerekeknél nem mindenkinek lesz tünete és nem egyszerre és főleg nem pontosan ugyanolyan.
Azért, mert más a megélésük és amíg nem tanulják meg a fertőzés elképzelését, addig a tüneteket érzelmi kilengés okozza, még nem fut az a program, hogy: “ha Józsikának hasmenése van, akkor nekem is az lesz…”
Tehát lesz egy adott helyzet, amit mindenki a saját konfliktuskezelési mintája alapján reagál le, ez adott érzelmeket fog kiváltani, és ennek megfelelően fog specifikus elváltozást-tünetet produkálni. Vagy, ha a mintája az, hogy nem csinált belőle problémát, akkor nem lesz érzelmi kilengés és így nincs mit lereagáljon a szervezete, ezért nincs elváltozás sem.
Röviden így néz ki a dolog.
Amikor pedig van elváltozás, akkor ott a megoldás utáni szakaszban, a helyreállításnál/tisztulásnál lehet kimutatni elszaporodva gombákat/gombabaktériumokat/
És azért, mert ki tudják mutatni ezeket a tüneteknek megfelelően, azért kényelmesebb rájuk fogni azt, hogy ők “okozták” “váltották ki” az elváltozást/tünetet/régi nevén “betegséget”.