– “Szia Tamás!
Kérdeznék…
A kisfiamnak ugyan nincs láza, 36.4-et mértem az előbb, de a kezemmel picit ugyan melegebbnek éreztem, de mégis szaporán veszi a levegőt, gyorsabb a pulzusa, mint máskor, ezt akkor szoktam megfigyelni, mikor lázas.
Adjak neki valamit? Az előbb felébredt és mondta, hogy fáradt.
Tegnap egész nap kint voltunk a levegőn, sütött a nap, 20 fok körül volt, lehet, hogy sok volt neki hirtelen a tél után?
Egy párat köhögött is ugatósan, úgy vettem észre, az orra is teli van, de nem nagyon ürült még…
Most 37.1 lett.”
Szia K.!
Estefelé eleve feljebb szokott menni a testhőmérsékletünk és van, amikor ez a délelőtt folyamán megmarad.
– “Akkor ennek köszönhető a szaporább légzés is?”
Igazából igen.
– “Rendben, köszönöm, megnyugtattál. 🙂
Nem tudtam mire vélni, nem szokott így előfordulni,
csak, ha lázas.”
Ez a fajta légzés az ijedtségre, ledöbbenésre, konkrétan a “köpni-nyelni nem tudok” érzésre jön elő.
Azért nem hurutos, nincs váladék, mert nem tisztulási, hanem regenerálódási folyamat.
A másik része a történetnek pedig az, hogy lázzal együtt tapasztaltad eddig, és a lázról a képünk elég torz. A láz nem okoz semmit, max. kísér egy adott folyamatot. Így nem feltétlenül van lázunk egy tünetnél.
Mindkettő alapján teljesen rendben van. 
– “Köszönöm, hálásan!! Képzeld el, úgy két napja elmentünk itt a környékünkön sétálni, a fiúk kismotorral, biciklivel (még nem pedálos – a kisebbik fiamnak) és majdnem belehajtott a szakadékba! De úgy jött le a dombról, hogy le sem tette a lábát, h. fékezzen, nagyon meglepődhetett, de én is, kiabáltam, álljon meg, végül a lejtő alján sikerült megállnia, de nagyon meleg helyzet volt. Én konkrétan síró görcsöt kaptam ott helyben…”
Így érthető a tünete. És, hogy érzed magad?
– “Én jól, bár tegnap még sűrűn eszembe jutott a dolog…
Az volt a legrosszab, hogy messzebb voltam és hiába rohantam, nem tudtam megállítani.”
Védve vagyunk…
– “Jó ezt hallani…
Akkor ő most az én reakciómra reagál?”
Szerintem egybecseng a sajátjával, gondolom neki sem volt komfortos érzés.
– “És nem mutatta! Kérdeztem, hogy nem ijedt-e meg? De semmi, mondta, hogy nem és tényleg nem is láttam rajta ijedtséget.
Szerinted adjak neki most valamit?”
Én nem tenném a fentiek alapján.
Jelenleg benne nincs meg az az érzés, hogy gond lett volna vagy baj lenne.
De, amit én tennék az az, hogy egyszerűen megkérdezném, kér-e valamit.
– “Ok! Ez jó ötlet, ő már úgyis ismeri, miket szoktunk bevenni.”
És ugyanezt érzem nálad is. Ha úgy érzed, akkor vegyél be valamit, ha úgy, akkor nem.
A védettségről…
Olyan helyen voltunk 3 hétig, ahol rengeteg robogó van. Az átlag létszám pedig a robogón, a 3-4 fő. Ennek minimum fele (kis)gyerek.
6-8 évesen már teljesen biztosan vezetnek. De ott ez normális, megkapják a bizalmat a “mi lesz, ha…” helyett.
Nincsenek szabályok…3 jelzőlámpát láttunk a 3 hét alatt…és egyetlen balesetet sem. Olyan forgalom, áramlás van. Elképesztő. És számomra ilyen szempontból is tanulságos.
Mindent nem lehet kiküszöbölni. De a bizalom megengedi azt, hogy éljünk és megélhessük a védelmet burok nélkül.
Az életem tele volt/van ilyen helyzetekkel. Adott terminológiában megfogalmazva, nem unatkozik az őrangyalunk.
Ha nem így lenne…nekem és sok ismerősömnek már régen más dimenzióban “kéne” lenni…
– “Hű, ez jó… 🙂
Igen, akartam is írni, lehet, hogy még nem álltál át a magyar időszámításra, hogy még fent vagy… nem szeretnélek már feltartani, de sokszor annyi kérdés merül fel bennem a csevegéseink során és olyan kimerítően és érthetően, megnyugtatóan válaszolsz, hogy észre sem veszem, hogy elrepült az idő “
Köszönöm! Ez jól esett!
– “Akkor Te teljesen nyugodtan éled meg az ilyen szituációkat, mikor bizony “meleg” a helyzet?”
Pár éve igen.
Azért is, mert, ha én nyugodt vagyok, akkor gyorsabban találhatok megoldást is.
Volt ilyen különböző helyzetekben. Autós témánál is, de mászásnál, és most a 3 hét alatt is.
– “Na, ezt kell nekem is megtanulnom! Észrevettem, mióta megvannak a gyerekek, hajlamosabb vagyok elfelejteni ezt a fajta “ős bizalmat”. Nagy lecke…
Jujjj, nagyon kíváncsi vagyok a beszámolóidra, az út vége felé már nem tudtunk csevegni, ha lesz időd, nagyon szívesen olvasom 😀
Képzeld, az előbb felkelt a kisebbik fiam, most is még fekszik ugyan, de azt mondja: Egyszer azt álmodta, hogy nem az arcunkon van a szemünk, hanem az orrunknál! :)”
Fogok írni róla.
Ez az ősbizalom alapvetően éppen bennetek nőkben van meg.
– “És ez nem az első eset, hogy ilyenekről nyilatkozik. Ilyenkor a férjemmel bátorítjuk, hogy igen, nagyon jól tudja, érzi… de ne lepődjön meg, ha ezt nem mindenki hiszi majd el…”
Pontosan. A kicsikben “még” ott van a tudás, az egész világ. Éppen erről beszélek, minden megvan bennük. Van, amit át kell élniük, de mindent, amire szükségük van, megkapták.
Amikor pedig van egy ilyen helyzet, vagy ezt erősítjük bennük, hogy így is minden rendben van, vagy az ellenkezőjét. Ők pedig villámgyorsan tanulnak, hangolódnak, másolnak és tükröznek. Ezáltal pedig teremtenek…vonzanak.
Ez a másik oldala a nyugodtság fontosságának számomra. Hogy folyamatosan teremtünk. Ha egy helyzetet nyugodtan reagálok le, akkor legalább továbbra pozitívumot teremtek, ha másképp élem meg, a teremtés akkor sem áll meg.
– “Oh… itt a felelősség… ok, vettem! :)”
Is. De egyben a lehetőség is.
– “Jaj, köszönöm, mindig megerősítesz! :)”
Hozzászólások