Sok szeretettel köszöntök minden kedves érdeklődőt az Érthető Egészség.hu honlapomon.

Fejes Tamásnak hívnak, 2008 óta foglalkozom az Új Medicinával és a hipnózis különböző
irányzataival, majd később Biologika Konzulensként és hipnotizőrként hivatásszerűen.
Miután megkaptam a “gyógyíthatatlan”  Crohn-beteg címkét gyerekként, a folyamatos
hasgörcseimre az adott egészségügyi intézmény gasztroenterológiai osztályán, amibe nem
törődtem bele. A diagnózis megszűnésekor megtapasztaltam, hogy a határaink csak a
tankönyvekben léteznek. 3 évvel később megszüntettem a tüneteimet is. Akkor értettem
meg, mi az a másodlagos haszon. A Biologikával gyermekorvos édesanyám rendelőjében
találkoztam, egy családon keresztül. Ez volt az a rendszer, amelyik megmagyarázta
számomra:
Miért nem sikerült évekig diagnosztizálni?
Miért tartják gyógyíthatatlannak?
Milyen érzelemtartalom kötődött hozzá?
Miért tudtam meggyógyulni?

Végül pedig a döntés meghozatala után, miért volt még pár napig tünetem?
Akkor elkezdtem emberekkel beszélgetni, akik felolvasták a Szerv Atlaszban,- a Biologika
oktatási és prezentációs anyagában azt, amit érzelmileg, és a szervezetükben (tünetek,
diagnózisok) megéltek. Ez adta számomra ennek a rendszerszemléletnek a hitelességét. Nem
félelemkeltésről és “így jártál” skatulyázásról volt szó. Ezek után mentem el Barnai Roberto,
a Biologika magyarországi meghonosítójának tanfolyamaira. A rendelőben újszülött kortól, a
gyerekeken keresztül, a felnőttekig tapasztalom a nyilvánvalósságát.
Az Új, Békés Szemlélet – avagy a témák, amikkel foglalkozom:
Egészségtudatosság – Biologika (Új Medicina, GNM) személyes konzultációk, tájékoztató
előadások, “Másodlagos Haszon”, epigenetika, Távol-Keleti hagyományok és
egészségszemlélet, morfogenetikus mező, természet alapú egészségmegőrzés és gyógyítás
(biológia+agyműködés, természettudományok), NLP, hipnózis, agykontroll, EFT, EMK –
Együttműködő Kommunikáció.
A 2 alappillére a szemléletemnek, a Biologika (Új Medicina/GNM), a másik pedig a hipnózis
rendszere. Maga az emberekkel való foglalkozás pedig egy konzultáció formájában történik,
ami gyakorlatilag egy olyan beszélgetés, aminek van szakmai része, ahol segítek összerakni
az embereknek biológiai és pszichológiai szempontok szerint, hogy milyen folyamatok is
zajlanak a testükben-lelkükben.
Más felől pedig van egy kötetlen része a beszélgetésnek, ami mindig adja magát, ahol arról is
szó esik, miket él meg az érintett és miket tud ahhoz tenni, hogy megtalálja az erőforrásait,
amikkel megoldásokhoz jut a saját életében. Ehhez nyújtok segítséget, illetve ahhoz, hogy
egy természettudományos rendszer alapján, ha megismerem a testem folyamatait, akkor
meg tudok nyugodni és nem fogok félni a tünetektől, ami hozzásegíti a szervezetet ahhoz,
hogy mielőbb egyensúlyi állapotba kerülhessen újra, amikor jól érezzük magunkat a
bőrünkben.

Számomra a Biologika egy békés és megoldás orientált rendszer, ami nem beleragaszt a problémába, hanem megnyugtatja az érintettet a legnagyobb félelmei közepén. Ha valakinek tudatalatt is az az érdeke, hogy meggyógyuljon, akkor a Biologika összefüggései megalapozzák és hozzásegítik.
Egyéni felelősségvállalással lehet együttműködést megélni, és a szervezetünk intelligenciáját
immár megbecsülve, saját magunkról alkotott képünket is megerősíthetjük.
Az én célom az, hogy az emberek a "tönkrementem, kiszolgáltatott vagyok" állapotból egy
stabil, kiegyensúlyozott, felszabadult és megértésen alapuló állapotot élhessenek meg. A
saját testüket "ellenséges hibalehetőségek tárháza" helyett, egy intelligens csodának
élhessék meg. Úgy veszem észre, hogy erre akkor is nagy szükségük van az embereknek,
amikor egyedül élnek, de egy családban még inkább, ahol a testi folyamatok jelentik az
alapját sok aggódásnak és ezzel félnek és kimerülnek a szülők, ami utána visszaüt náluk is, és
hat a gyerekekre is, beindítva egy negatív spirált, aminek semmi értelme. Így az a
tapasztalatom, hogy amennyiben helyére tud kerülni pár dolog az emberekben a
testfolyamatainkkal kapcsolatban, akkor meg tudnak nyugodni, és mi más lenne a szervezet
gyógyulásának az alapja, ha nem ez?
Én egyrészt ebben, másrészt pedig abban tudok segíteni, hogy azokat a mintákat,
programokat meg tudják vizsgálni kívülről, kapjanak egy rálátást, amik gátolják a jelenlegi
boldogságot, nyugalmat, tehát azokkal az elvekkel tudunk foglalkozni, amik megtartják az
emberekben a félelmeiket, kételyeiket.

A megértés megnyugváshoz vezet,

A megnyugvás gyógyuláshoz vezet.

A munkám lényege nem az, hogy éveken keresztül visszajárjanak hozzám, hanem, hogy
informálódjon az érintett. Kapjon alternatívát, amit nem én, hanem ő használhat belátása
szerint. E mellé tudok biztosítani olyan anyagokat, amik megerősíthetik az embert saját maga
felépítésében, megerősítésében, mivel kizárólag mankóként szolgálnak, így függőség sem
alakulhat ki.
Tehát a módszer célja a kiszolgáltatottságból egy felszabadult, magát elégnek érző ember
kísérése. A saját tapasztalataim és a gyerekrendelőben megéltek alapján, ahogy minél
jobban megismerem önmagam és foglalkozom a környezetemmel, folyamatos nyitottságra,
újabb módszerek elsajátítására és folyamatos szemlélet megújításra sarkallnak. Ezalatt nem
a gyerekek egészségügyi vizsgálatát értem, hanem a családokkal történő rendszeres
beszélgetések rávilágítottak, hogy a gyerekek – akár elváltozások formájában is, – hogyan
tükrözik vissza a környezetüket. Így a kiváltó okokkal tudunk foglalkozni a szülőkkel.

Ezen az Úton ismerhettem meg a Biologikát, a hipnózis rendszerét, amik egyfajta
egészségszemléletet és az önmegvalósítás lehetőségének megoldását segítették.
Egészként (érzelmek, gondolatok, tudatalatti folyamatok, minták, szervezet folyamatai),
egységes rendszerként vizsgáljuk Testünk-Lelkünk. Ennek megfelelően egy, már békés,
megnyugtató képet ismerhetünk meg magunkkal kapcsolatban. Ahol kiderül, hogyan és mire
használjuk fel a “problémáinkat” és, hogy a Kulcs a változáshoz minden esetben Bennünk
van.

Hozzászólások