Mit tanulhatunk egy 2500 évvel ezelőtt élt görög filozófustól? Mondhat-e olyat nekünk, amit még nem tudunk? És ha nem, akkor miért igen?

Kétségtelen, hogy rengeteget fejlődött az emberiség az elmúlt néhány ezer évben. Technikailag. Azonban ami az emberi kapcsolatokat illeti, sok változás nem történt; ma is ugyanazok a problémák várnak megoldásra, mint amelyekkel az ókori tanítók, köztük a nyugati filozófia atyjának tartott Szókratész is szembesült.

Szókratész beszélgetve tanított, ezért saját írásos műve nem is maradt fenn. Tanítványai jegyzeteiből és írásaiból ismerjük gondolatait és értékrendjét. Az alábbi történet mindannyiunk számára hasznos emlékeztető.

Egy napon Szókratész egy ismerősével találkozott, aki az üdvözlés után így szólt:
„Tudod, hogy mit hallottam nemrég egy barátodról?”
„Várj egy percet.” – mondta Szókratész. „Mielőtt bármit is mondanál, szeretném, ha megcsinálnál egy tesztet. Úgy hívják, Hármas szűrő teszt.”
„Hármas szűrő?”
„Így van.” – folytatta Szókratész. „Mielőtt elmondanád, amit hallottál a barátomról, hasznos dolog rászánni egy pár pillanatot, hogy megszűrd a szavaid. Ezért hívom hármas szűrő tesztnek. Az első szűrő az Igazság. Teljes mértékben megbizonyosodtál arról, hogy amit mondani szeretnél, az igaz?”
Az ismerőse így felelt: „Valójában csak hallottam valakitől és…”
„Rendben.” – mondta Szókratész. „Tehát nem vagy benne biztos, hogy igaz-e, vagy sem. Akkor nézzük meg a második szűrőt, a Jóság szűrőjét. Valami jó dolgot szeretnél mondani a barátomról?”
„Nem, épp ellenkezőleg…”
„Tehát valami rosszat szeretnél mondani róla, de nem vagy benne teljesen biztos, hogy igaz-e. Ennek ellenére még átmehetsz a teszten, mert van még egy harmadik szűrő: a Hasznosság szűrője. Hasznos számomra az, amit mondani szeretnél a barátomról?”
„Nem, nem igazán…”
Szókratész ekkor így szólt: „Ha az, amit mondani szeretnél, se nem biztos, hogy igaz, se nem jó dolog, és még nem is hasznos, akkor miért mondanád el egyáltalán?
*****
Gondolom Te is ismersz olyat, aki sokszor csak azért beszél, hogy beszéljen, de amit mond, azzal nem ad hozzá semmi értéket a beszélgetéshez. Talán időnként Te is elköveted ezt. De ha megfogadod Szókratész tanácsát, az emberi kapcsolataidban is minőségi előrelépést fogsz tapasztalni. Ahogy minden, ez is csak gyakorlás kérdése, úgyhogy munkára fel!

„Mielőtt megszólalnál, gondold végig, hogy amit mondanál,
szebb-e, mint a csend, amit meg akarsz törni.”

Johann Christian Friedrich Hölderlin

Hozzászólások

Privacy Preference Center

Close your account?

Your account will be closed and all data will be permanently deleted and cannot be recovered. Are you sure?